Jövőre 3-4% körül növekedhet a magyar gazdaság és ehhez 5-6% közötti átlagos infláció társulhat - hangzott el az Agrárszektor 2023 Konferencia első finanszírozói kerekasztalbeszélgetésében, ahol banki vezetők osztották meg gondolataikat arról, hogy mi vár a magyar gazdaságra, milyen kamatkilátásokkal számolhatnak a mezőgazdaságban érdekelt cégek. Konszenzus volt abban is a szakemberek körében, hogy a jövőben a szektorban működő cégeknek is fókuszba kell helyezniük a zöld átmenetet, a fenntarthatóságot, amikor finanszírozási kérdésekben döntenek. A második banki vezetői panelbeszélgetésben már az került a terítékre, hogy az agrár- és élelmiszeripari cégek milyen konkrét finanszírozási lehetőségekre számíthatnak a közeljövőben.
November végén rendezi a Portfolio Csoport a 2023-as Agrárszektor konferenciát. Heti podcastünkben a programigazgatóval, Hazafi László agrárújságíróval beszélgettünk a szektort érintő legfontosabb kérdésekről.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy a kormány bemutatta a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új törvény tervezetét, ami elfogadása esetén szabályozni fogja más területek mellett a vendégmunkások behozatalát, és újfent tiszta jogi kereteket teremt arra, ha valaki befektetésért cserébe szeretne magyar tartózkodási engedélyhez jutni. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Adásunk második részében folytatjuk a Nitrogénművek-sztori felgöngyölítését, az üzem ugyanis lehetséges, hogy mégsem zár be, és a háttérben felsejlik egy Bige László és a kormány közötti alkudozási folyamat. Erről a keddi adáshoz hasonlóan Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.
Felpörgetné tőkepiaci jelenlétét az UBM Csoport, a Budapesti Értéktőzsde agrárcége. A tervekről, a vállalat elmúlt időszakáról, valamint az agrárium főbb piaci folyamatairól Horváth Péter, az UBM vezérigazgatója beszélt a Portfolio Checklistben.
Továbbra is megoldatlan az ukrán gabonaimport ügye, amelyben uniós szintű megoldás hozhat csak enyhülést – véli Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke következetlennek tartja az uniós gyakorlatot az ukrán ketreces tojásimport esetében is, mondván: a tartásmód betiltása csak ideiglenesen került le a brüsszeli döntéshozók napirendjéről. Mindemellett a magyar élelmiszer nem csak nemzetközi szinten, hanem idehaza is kihívásokkal küzd: a hazai termékek polcfelületvesztése a korábbi évek kedvező trendjeinek megfordulásaként is értelmezhető.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?